Blog

Bud Spencer órája – saját órák kérdése

Ugyan órákkal foglalkozom, kereskedem már 7 éve, mégis nagyon kevés saját órám van. Sok olyan darabot birtokoltam már, amit nagyon szerettem és meg is tartottam volna. Ahogy azt korábban a gyűjtőszenvedélyről szóló posztomban is jeleztem, sajnos ez egy költséges hobby lenne, és mivel nagy részben az órák eladásából élek, így érthető, hogy megtartani jelenleg nem nagyon tudom őket. Persze így is remek dolog megszerezni egy-egy számomra kedves darabot. Van is elképzelésem azokról az órákról, amik majd egyszer a sajátjaim lesznek. Azt hiszem 2-3 óra elég is lenne, megvannak azok a kedvencek, amit ha birtokolnék talán sosem kellene helyettük más, de erről majd máskor. Szóval a saját óra kérdése időről-időre felmerül bennem és egyre jobban kikristályosodik, mit szeretnék majd. Aztán vannak helyzetek mikor az élet felülírja a dolgokat és karácsonyra befut egy óra, ami az enyém, amit én kaptam, ami mindig is velem lesz.

250-re limitált kiadás, szép díszdobozban, nagyon korrekt

Az első svájci órámról már írtam itt, ez a nagypapámtól örökölt Continental mechanikus karóra volt ami elindított az úton és az egyik, amit viszek is magammal örökre. Most karácsonykor aztán kaptam egy órát, egy olyan ketyegőt, ami elindította bennem ennek a blogbejegyzésnek a gondolatát. Ez a kedvenc karakterem és pofozógépem Bud Spencer saját webshopjáról való, limitált, pilótára hajazó, quartz óra. Nem vagyok rajongó típus. Kevés olyan embert követek, nézek, olvasok, akit nem ismerek személyes. Bud az egyik, akit nem csak a filmekben játszott szerepei miatt, hanem a való életbeli személyisége miatt is nagyon kedvelem. Élettörténete érdekes, fordulatos és gondolatai, értékrendje is követendő. Ezért persze nagyon örültem az ajándéknak és rögtön eszembe jutott: “Van saját órám”. Persze értékben, presztízsben nem ér fel a korábban már megszerzett Omega, Rolex, Breitling stb. órákkal, de rá kell jönni, hogy nem is ez a lényeg. Ennek hatására persze elgondolkodik az ember, akkor mi a fontos egy saját óránál.

Bud találkozása a 60-as évekbeli Continentallal, amit a papámtól örököltem

Csomó dolgot fel lehetne sorolni mi az ismérve egy olyan órának, amit sokáig a magunkénak akarunk tudni. Választhatunk funkció, márka, vagy pusztán külalak szerint, eldönthetjük divat, dizájn, vagy hype alapján, esetleg egyszerűen csak megtetszik valami és mindenképp meg akarjuk szerezni. Szeressük hordani, ez az ami legjobban megmutatja a miértjét egy saját órának. Ha az adott karórát szeretjük viselni, akkor lesz igazán a sajátunk, és akkor a többi tényező könnyen eltörpül mellette. Higgyétek el, akkor lesz igazából a miénk, ha nem mások, vagy a külsőségek miatt hordjuk. És még egy dolog. Hasonlóan a gyűjtéshez sokkal jobban önazonosak leszünk, ha azt is meg tudjuk mondani az óráról, hogy miért szeretjük. Nem mások felé feltétlenül, de ha meg tudod magyarázni magadnak miért tetszik az adott óra, abba nehéz belekötni, mondom ezt úgy, hogy van amikor nem kell, és nem is lehet megindokolni a miértet.

Bud könyveit is érdemes elolvasni

Itt jön be még az anyagi helyzet kérdése. Mi az amit megtehetünk. Viszont itt látszik is, hogy az árnak csak felső korlátja van. Egy óra viszont lehet bármennyire olcsó, mások számára értéktelen, vagy éppen nem egy ismert, közkedvelt márka terméke, ez saját óránál egyáltalán nem fontos. Tudnék olyan több száz, vagy több milliós órát mondani, ha nem ismered őket, akár azt is hihetnéd, hogy pár 10 ezres órákról van szó. Nem ez a lényeg. Sőt van sok mások által gazdagnak vélt ember, aki ezeket az olcsó órákat hordja. Nem kell mindenkinek értenie, szeretnie az órákat.Fogadjuk el azt is, hogy másnak más a fontos nem az ami nekünk. Ezért is kezdtem el írni erről pár gondolatot, hogy az órák szeretetére “neveljek” és ne a kivagyiságra, hanem a valós értékekre. Nem tudom sikerül e, de egy biztos, ha már egy ember az írásom után kevésbé nézi le a barátja, családtagja óráját, vagy bármilyen féltve őrzött kincsét, akkor már megérte leírni ezt.

Bud Spencer és Terence Hill

Szerencsés vagyok, hogy már elég sok olyan óra volt a kezemen, ami “bérleti” díjat nem kért, és pár hétig, hónapig hordtam is, a sajátomnak érezve azt.  De sosem azért szerettem mert drága volt, vagy mert meg akartam mutatni.Ezzel persze nem azt mondom, hogy baj van azzal, ha valaki büszke a drága órájára, de sokkal fontosabb és nagyobb erény, ha ezt magad miatt teszed, mintha a közönség wow érzése motiválna. Remélem sokan hasonlóan gondolják mint én, és a személyes szimpátia alapján választanak órát maguknak, és tudnak örülni egy olcsóbb, de annál kedvesebb, értékesebb ajándéknak is, mint ahogy én Bud Spencer órájának.

%d blogger ezt szereti: