Gyűjteményem II. rész – 110 éves zsebóra, avagy vannak-e véletlenek?

Képzeljük el azt a helyzetet, amikor sürgősen szükségünk van valamire, és elkezdünk kétségbeesetten keresni egy olyan tárgyat, ami nincs minden sarkon. Ilyenkor legtöbbször nem járunk sikerrel, vagy olyan kompromisszumot kell kötnünk, ami végeredményben nem hozza meg a vágyott darabot. A kapkodás tehát nem ajánlott, viszont valahogy mégis van olyan szituáció, amikor sok minden ellenünk játszik, mégis szerencsével járunk ebben a helyzetben, és ilyenkor teszem fel a kérdést, hogy vannak-e véletlenek. Ez történt egy zsebóra esetében is, amit egy 20-as évek tematikájára épülő bulira akartam beszerezni, de már nem sok idő állt rendelkezésemre, ezért az egész netet végig jártam. Olyan jó állapotú és autentikus, 20. század eleji órát kerestem, ami passzolni fog a bulihoz. Egy órákkal foglalkozó ember, mégsem vihet magával korban nem stimmelő időmérőt. Kevés esély volt a sikerre, de aztán az egyik nap rám írt egy ismerősöm teljesen spontán, aki nem tudott erről a dologról és ezt írta: “Szia Gergő, tudom, hogy nem foglalkozol nagyon zsebórákkal, de lenne most egy eladóm, ha érdekel megbeszéljük”.

Persze nagyon megörültem és rögtön reagáltam is, kértem infókat, képeket, és reménykedtem, hátha mázlim lesz. Azt tudtam az ismerősről, hogy zsebórái is vannak, láttam is őket, de azt írta, ez egy új beszerzés, amitől most megválna. Ennek örültem, mert ismertem az eladó zsebóráit és eszembe sem jutott rákérdezni mije van, mert nem olyanokat kerestem. Aztán még aznap átküldött pár rosszabb képet az óráról, ami egy Waltham amerikai típusú, nikkelezett, úgy nevezett full hunter, vagyis dupla fedeles zsebóra volt. Elsőre a 30-as évekre tippeltem, de azt tudtam, hogy a Waltham már nagyon korán szinte az alapítástól (1850) használt sorozatszámokat, és így az óráik előélete nagyon jól dokumentált. Ezért könnyen meglehetett állapítani a korát, a szerkezetről küldött kép alapján. Megbeszéltünk egy gyors, kávézós találkozót, és már mentem is megvenni az órát.

A Waltham brandről gyorsan csak annyit, hogy egy nagyon kedvelt márka volt a 19. századi és a 20. század eleji Amerikában. Sőt 1863-ban Abraham Lincoln az amerikai polgárháború egyik legvéresebb csatája után mondott beszédet, amit a háború fordulópontjának is tartanak, Gettysburg mellett. Ezen a beszéden pedig egy Waltham által 1857-ben gyártott modellt viselt. Ez a modell volt egyébként az első olyan iparosított körülmények között készült zsebóra, ami minőségi, de mégis megfizethető formában került a vásárlók elé. Ugyanebben az évben a cég átköltözött Svájcba, és azóta is gyárt órákat.

Tehát találkoztunk az ismerőssel és egy jó beszélgetés után megegyeztünk az árban, amit akkor sokalltam (30ezer forint), de mivel ez az óra volt az egyetlen alternatíva, így meg kellett vennem. Persze azért tetszett is, de azt akkor még nem gondoltam, hogy meg is fogom tartani. Ott helyben már nem bontottam ki, hiszen láttam a fotókat, és beazonosítottam előre. Kiderült ez egy 1894-es modell család tagja és 1906-ban gyárthatták. Szóval egészen passzolt a 20-as évek hangulatához, simán hordhatták akkor is ezt az órát. A buli lezajlott, az órára pedig az eladás várt, de ekkor jött a meglepetés.

Úgy gondoltam saját képeket fogok csinálni az óráról, a sikeres eladás érdekében, és persze jól is akartam kijönni belőle. Ezért kinyitottam. Az óra “hátlapja” alatt található még egy lap, amit porvédőnek hívnak, hiszen ez zárja el igazán a szerkezetet a külvilágtól és óvja a külső behatásoktól, a hátlap alatt. Ezen a porvédőn meglepetésemre egy gravírozott/vésett feliratot találtam, és abban a pillanatban már tudtam ezt az órát meg fogom őrizni.

Nem azért éreztem azt, hogy megtartom, mert valami hiresség nevét találtam benne, nem is valamilyen hangzatos szöveget, hanem két egyszerű ember kedvességét egymás iránt. A korabeli felirat szerint egy amerikai lelkipásztor ajándékozta az órát mesterének, mai szóval mentorának, megtudjuk mind kettejük teljes nevét, és a templomot is, ahol feltételezhetően a megajándékozás történt a két férfi között. Sajnos Amerikában majdnem minden sarkon van egy St. Columba templom, és a mester és a tanítvány nevei is elég gyakoriak egyházi körökben, ezért semmilyen pontos információt nem találtam azóta róluk, vagy a leszármazottaikról, ha voltak egyáltalán. Ezért időközönként rájuk keresek, hátha találok valami értékelhető információt a két emberről, akik segítettek megtartani nekem ezt az órát a gyűjteményemben, és még jobban elmélyítették az órás szenvedélyemet. Az pedig, hogy az óra hogyan jutott 1910-ből Amerikából 2015-re Magyarországra, és egy Esztergom melletti kis faluba, én reménykedem benne, hogy egyszer kiderül. Rajtam nem fog múlni.

Persze nem akkora relikvia mondhatnánk, de bennem sok gondolatot elindít egy ilyen találás, valamint közel is áll a szívemhez, és ez megér bőven pár 10 ezer forintot. Azt is említhetnénk, hogy micsoda szerencsés véletlen. Én is így gondoltam akkor. Pont egy olyan emberhez került majd 110 év után, aki értékeli, utánajár, és megőrzi az utókornak. De mi van, ha ez nem is annyira véletlen és a jó gondolatok, a pozitív hozzáállás és az ismerősökkel való “jóbánás” miatt történnek ilyen, és ehhez hasonló mini csodák. Hiszen ha én korábban ezzel az ismerőssel nem találkozom, vagy éppen nem ápolunk vele ilyen kapcsolatot, csak simán foghatta volna, és felrakja az órát egy hirdetési felületre, és ott értékesíti. Történhetnek velünk véletlenek, és lehet szerencsénk is sok esetben, de azt szeretném hinni, hogy igenis hatással vagyunk ezekre.

Ezért szeretem a magyar nyelvet, mert mögé láthatunk szavaknak. A véletlen szó onnan jön, hogy egy esemény úgy következik be, hogy előtte nem gondoltuk, hogy megtörténhet, tehát egy általunk “nem vélt” dolog, valóra válik. Ez azt is feltételezi, amit a nyelvészek és a tudomány is úgy gondol, hogy ilyen események lehetnek, bekövetkezhetnek, attól hogy mi nem gondoltuk előre még léteznek, és alakítják az életünket, amit igazából mi alakítottunk úgy, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek. Még akkor is, ha nem megmagyarázható, tudjuk alakítani a sorsunk, hogy a nem vélt dolgok minket támogassanak. Így a végére válaszként nem mondhatok mást, mint hogy veletek is történjenek ilyen véletlenek, tegyetek róla, hogy pozitív legyen a vége, és akkor szembe jöhet egy óra, egy jó story, egy erekje, vagy bármi amit szeretnétek. Talán nem is véletlenül.