Magazin

Top5 – James Bond órái

A világ megismerhet óramárkákat és típusokat reklámokból, magazinokból, ma pedig már az interneten bármire rá kereshetünk, de a filmes termékmegjelenítés is sokat dobhat egy-egy óragyártó imidzsén. Ezt a műfajt a Bond filmek egyértelműen világbajnok szinten űzik. Gondoljunk csak az autócsodákra, vagy a filmekben előforduló dizájner ruhákra, italokra. Ezen belül pedig az órák szerepeltetése sem véletlen, sőt a legtöbb filmben az óráknak funkciójuk is van, így teljesen összeolvad a James által hordott darab, Bond életérzéssé. Az eddig elkészült 24 filmben a leggyakoribb márkák az Omega, Rolex és a Seiko voltak, de volt itt Heuer, Gruen, Hamilton és Breitling is. Ezekből jöjjön akkor egy szubjektív 5-ös toplista, amikkel a legjobban lehet reprezentálni ezt a fílinget.

5. Rolex Submariner ref. 6538 – Dr. No (1962)

Nos igen, az első Bond film, amiben Sean Connery alakította James Bond-ot. Ez az óra sokak szerint valószínűleg az első helyre került volna, de remélem ezért senki nem fog megkövezni. Az első film és az első Bond óra, vagyis majdnem. Ugyanebben a filmben James egy sima, klasszikus Gruen Precision-t is hord, de most maradjunk a Rolexnél. Szóval 10 évvel a film előtt Ian Fleming megírta az első Bond novellát, a Casino Royale-t. Fleming nagy Rolex fan volt, maga is egy Rolex Explorert hordott, így a következő könyvben 1954-ben már beleírta karaktere óráját is, egy Rolexet, a filmeseknek ezért nem nagyon kellett vacillálni az óra választásnál. Mindenképp ikonikus darabja ez a Bond történelemnek, és a típus 60-as évekbeli példányainak is igen magasan van az ára. A Rolex ref. 6538 több, ezt követő Bond moziban is szerepel. Érdekesség, hogy a filmben egy nem túl passzos 16mm-es NATO szíjjal is feltűnik az óra.

Ezzel megkezdődött a Bond féle marketing gépezet, már itt az első fimben 1962-ben láthatunk Pan Am légitársaság, Dom Perignon pezsgő, Red Stripe sör, és Smirnoff Vodka megjelenítést is.

4. Hamilton Pulsar – Élni és halni hagyni (1973)

A 70-es évek eleje így nyakunkon a quartz őrület, ezt nem hagyhatta ki a Bond széria sem. Nagyon passzol a cyber technikákat alkalmazó James Bond-hoz ez az óra is. A színész itt már Roger Moore volt, akinek viszont nem ez volt a kedvenc darabja, a filmben le is cseréli a Pulsar-t egy Rolexre, ami mágnesként “repíti” magához a dolgokat, mint ahogyan ezt a kanalat is.

A Hamiltonnak azért is be kellett kerülnie a top5-be, mert vele indult el a Bond quartz órák története. Ezt főleg a Seiko órái jelentették, pár egyéb mellékszereplős órával együtt. A Pulsar önmagában is érdekes koncepció. Az órának egy gombja van, és a kis kijelző alatt ledek világítanak. Az óra csatjában!! pedig található egy mágnes, amit a hátlaphoz érintve tudjuk állítani az időt és a percet, egyszerűen zseniális. Innen jöhetett az ötlet a Rolex mágnesessé tételéhez is talán.

3. Breitling Top Time – Tűzgolyó (1965)

Az egyetlen Breitling, ami Bond filmben szerepelt ez a szép Top Time ref. 2002. Ráadásul ez az óra a filmhez épült! Az eredeti Top Time dizájnt, és magát a kerek óraszerkezetet beleépítették ebbe a robusztus párnatokba. Ezért is mindenképp be akartam rakni a top5-be, mert órás szempontból klassz története van. A filmben Connery által viselt Top Time-ot is 1962-ben gyártották, mint az első Bond filmet. Ez a Breitling viszont egyszerűen eltűnt a forgatás alatt 1965-ben. Majd közel 50 év után egy brit bolhapiacon tűnt fel újra 2013-ban. Persze voltak kétségek, hogy az óra valóban a filmben hordott darab-e, de mivel gyártásba nem került, így a tulajdonos feltételezte, hogy kincset talált.

És igaza lett. Az órát 25 fontért vette meg a “felfedezője”, akkor még nem gondolta, hogy ennyire jó vétel lesz. Az órát több helyen is bevizsgálták és megállapították, ez a filmben viselt Breitling. Az óra nem csak azért egyedi, mert a filmben szerepelt, hanem valóban nincs még egy ilyen Top Time ezzel, a külön filmhez gyártott tokkal a világon. Az óra a Christie’s aukcióján kelt el 103,875-öt fontért még 2013-ban.

2. Rolex Submariner ref. 16610 és ref. 5513 – A magányos ügynök (1989)

Ref. 16610 date és ref. 5513 no date

Igen itt kicsit csalnom kellett, mert a filmesek is ezt tették. A filmben két különböző óra szerepel, bár csak az egyik tűnik fel, és látható igazán az elkészült moziban. A filmet ugyanis két helyszínen forgatták Mexikón belül. Az egyiken volt Timothy Dalton a dátumos 16610-es Rolex-el, a másikon pedig a kaszkadőrök és Rodney Pincott kellékes. Ezen a helyszínen pedig Pincott saját 5513-as dátum nélküli Rolexét használták a kaszkadőrök a jelenetekhez. Mind a két Submariner modell máig közkedvelt, és a cég által is tovább épített, kultikus tagja a Rolex családnak, csak úgy, mint a Bond örökségnek. Pincott óráját egyébként szintén elárverezték, nem is régen, tavaly 2018 októberében. Az óra, mint már említettem, egy korábbi Bond filmben már megjelent, bemutatva mágnesező képességét. Azért is fontos a Submariner, mert velük kezdődött minden, itt 89-ben viszont véget is ért, és átvette a hatalmat egy másik, nálam top1-be került, James Bond óra gyártó.

1. Omega Seamaster 300m – Aranyszem (1995)

Saját kép ❤

Direkt nem írtam referenciaszámot, mert azt gondolom ez a típus bármilyen formában tekinthető Bond-nak, mivel ezzel indult a Bond Omegák története, ami a mai napig is tart, és mert talán ez a legismertebb Bond óra az összes közül. A történelmi hűség kedvéért azért megemlítem, hogy az óra bizony quartz volt, ami a Golden Eye-ban színre lépett. Sokan az automata szerkezettel azonosítják az első Bond Omegát, de így ez csak féligazság, bár tény, hogy külalakra szinte megegyező a két modell. 1995-ben tehát elindult az Omega korszak, ami máig töretlenül tart és egyedül uralja a Bond univerzum órás részlegét. Ez a kék lünettás Seamaster diver pedig már örökre összeégett a filmmel. Pierce Brosnan, majd Daniel Craig James Bond karakterei pedig az Omegával.

Ezeknél az Omegás Bond filmeknél, a korábbinál is jobban arcon csaptak minket nézőket marketinggel, hogy biztosan tudjuk miről is van szó. Sokkal közelibb, élesebb képeket kaptunk az órákról a jelenetekben, sőt két ezt követő filmben is szó szerint említik a szereplők az Omegát. Az egyik kedvenc, mikor több nagy értékű óra közül veszi ki James az Omegát, és konstatálja, hogy ez számára a megfelelő. Majd egy későbbi filmben, ahol Daniel Craig már egy Planet Ocean-t visel, szintén van egy hatásos párbeszéde Eva Greennelm egy vonaton, ahol a hölgy rákérdez mit visel James “Ez egy Rolex?” és Daniel csak ennyit válaszol “Omega”. Mennyire gyönyörű nem?

Szóval így lett az Omegából mára egyeduralkodó Bond karóra. Volt itt már Planet Ocean, GMT a legutóbb pedig egy speciális Spectre edition, már a film hivatalos, limitált darabjaként.

+1 Omega Seamaster? – Bond 25 (2020)

Most készül a film, de már tudható, hogy ismét Omega lesz a befutó, méghozzá nagyon valószínű a 95-ös Seamaster 2018-ban kijött szériájának, egy limitált Bond verziója.

Az biztos, hogy a szíjválasztáson még kell csiszolni Bondéknál, és az is egyértelmű, hogy sokan várták volna vissza a 25. filmre a Submarinert, viszont kicsit úgy érzem színvilágában hajaz rá majd ez az Omega. Nézzétek el nekem, de én inkább valami ilyesmit választottam volna, ha már visszatekintünk valahova.

További Top5 cikk javaslatokért szoljatok hozzá az instagram poszthoz, vagy osszátok meg ti melyik Bond órát választanátok!?

%d blogger ezt szereti: